Általános tűzvédelmi szabályzat készül a kisebb vállalkozások számára, így nekik nem kell saját szabályzatot kiadniuk. A kötelező oktatásra vonatkozó szabály is módosul.
Kategória: Rendészet
Kedves Látogató! Ebben a kategóriában rendészeti tartalmú írásokat olvashat.
Az emberi méltóság a rendőrséget is érintő válságkommunikációban
A cikk célja bemutatni, mennyiben érinti a közérdeklődésre számot tartó események kommunikálása a rendőrséget és a médiát. Írásomban összegyűjtöttem az erre vonatkozó szabályokat, illetve nemzetközi és hazai példákkal alátámasztva összehasonlítottam a magyar jogszabályoknak megfelelő kommunikációt olyan, világszerte elterjedt eseményekkel, amelyek publikálásai nem ezeknek a szabályoknak megfelelően történtek.
A rendőr képmásának nyilvánosságra hozatala
A rendészeti munka megkívánja, hogy a hivatásos állomány tagja jelen legyen olyan eseményeknél, amelyek akár előre nem láthatóan is érdekelni fogják a nyilvánosságot, akár a tárgyalóteremben, akár köz- vagy magánterületen is. A rendőröknek ezekben az esetekben is helyt kell állniuk, meg kell felelniük velük kapcsolatban támasztott követelményeknek.
Az imázs, az arculat és a kommunikáció szerepe a rendőrségnél
Írásunkban azt szeretnénk bemutatni, hogy egy szervezet működésének mennyire fontos része az a benyomás, amelyet a kívülállók körében kialakít magáról. A rendőrség, Magyarország legnagyobb közigazgatási szervezeteként minden ember számára ismert. Azok a tulajdonságai és jellemzői mindenképpen, amelyekkel az emberek naponta találkoznak. A rendőri jelleggel ellátott szolgálati járművek, az egyenruha, a weboldal, a közösségi média, a […]
Elvárások a rendőri intézkedéssel szemben
A rendőri intézkedések szinte soha nem egyformák, azonban vannak olyan alapvető jellemzők, amelyeknek minden egyes intézkedésnél meg kell valósulniuk. Ezek a tulajdonságok minősítik majd az intézkedést, kialakítva a társadalomban a rendőrökkel kapcsolatos véleményt. Az ilyen objektív és szubjektív elvárások egy katonai, parancsuralmi rendszerben határozottan körülhatároltak, az alapjait adó fogalmakat mégsem határozták meg eddig. Az intézkedéskultúrát […]
A szabálysértési elzárás alkalmazásának kérdései
A szabálysértési elzárás a modern korban nem szokatlan büntetési nem. Kiszabható önálló büntetésként, más büntetés, vagy intézkedés mellett – kivéve a közérdekű munka és a figyelmeztetés -, de elzárást kap az a szabálysértő is, aki a kiszabott szabálysértési bírságot a rendelkezésre álló határidőn belül nem fizeti meg. A társadalom rosszallását kifejezheti úgy is, hogy a […]
Gondolatok az EULEX-misszióról
Ebben az összefoglalóban a Koszovóban zajló EULEX misszióról és az abban részt vevők tapasztalatairól számolok be. A misszió létrejöttét, annak indokait, működését többen vizsgálták, ezért az írás nem a misszió indokoltságának a vizsgálatára törekedett, így a hatásait és a résztvevő személyek elmondásait ismertetem. A teljes írás a Magyar Rendészetben olvasható.