
Általános tűzvédelmi szabályzat készül a kisebb vállalkozások számára, így nekik nem kell saját szabályzatot kiadniuk. A kötelező oktatásra vonatkozó szabály is módosul.
Általános tűzvédelmi szabályzat készül a kisebb vállalkozások számára, így nekik nem kell saját szabályzatot kiadniuk. A kötelező oktatásra vonatkozó szabály is módosul.
Tűzvédelmi előadó képzés indult a Soterline szervezésében 2023 novemberében.
Gyakran találkozom olyan közgyűlési meghívóval, amely a közgyűlés tisztségviselőinek megválasztását követően magáról a napirend elfogadásáról szóló napirendi pontot is tartalmazza. Ez alapján tehát arról kellene szavaznia a közgyűlésnek, hogy elfogadja-e a korábban a közgyűlési meghívóban feltüntetett és meghirdetett napirendeket, vagy nem. Ezt a témát fogom most körbejárni.
2023. április 28-tól hatályos a veszélyhelyzet ideje alatt egyes szervezetek működésére vonatkozó, továbbá egyes közigazgatási eljárási szabályok megállapításáról szóló 146/2023. (IV. 27.) Korm. rendelet.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke által az Alapvető Jogok Biztosának adott tájékoztatása alapján megszaporodtak a Hatósághoz érkezett azon panaszok, amelyekben a szülői felügyeletet nem gyakorló szülők iskolától, pedagógiai szakszolgálattól, bölcsődétől, egészségügyi intézménytől kértek kiskorú gyermek adatairól való tájékoztatást, és azt az intézmények megtagadták.
Gázüzemű autó tulajdonosaként gyakran találkozom ezzel a kérdéssel, mert az autógáz egyik hátrányaként szokták felhozni, hogy parkolni sem lehet vele akárhol. Még többször szembesülök azzal, hogy akiknek a jogszabály tájékoztatási kötelezettséget ír elő, ők sem tudják azt megfelelően betartani.
Kellemes ünnepeket kívánok az alábbi verssel: A puha hóban, csillagokban, Az ünnepi foszlós kalácson, Láthatatlanul ott a jel, Hogy itt van újra a KARÁCSONY.
Vajon tudjuk, hány okos eszközzel rendelkezünk? Valószínűleg fogalmunk sincs, ráadásul a karácsonyi időszak az, amikor a számuk csak tovább növekedhet. És ezeknek a kütyüknek nemcsak előnyeik vannak, hanem hátrányuk is.
Magyarország Alaptörvényének kilencedik módosítása (2020. december 22.) nem újdonság, azonban igencsak aktuális, hiszen a módosítás 2. cikke, a 4-6. cikke, a 9. cikke és a 11. cikke 2022. november 1-jén lép hatályba.
A közérdekű adatokhoz való hozzáférés megkönnyítése okaként és a 2022. október 10-én kihirdetett jogszabály-módosítások alapján a költségtérítés megállapítására vonatkozó szabályokban jelentős változtatásokra került sor.