A napokban több irányból is elém került a gáz lakossági áron vagy versenypiaci áron való elszámolásának kérdése. Rövid összefoglalóval megpróbálok segíteni a megértésben. Ismerősöknek, ismeretleneknek most itt válaszolok.
Zajlanak az éves leolvasások, ezért nagyon sokan kapnak olyan számlát, amely a magas összeg miatt megdöbbenést okoz. Így kerültem én is kapcsolatba a témával, ismerősök, rokonok, barátok kerestek fel emiatt. A kérdés természetesen az, hogy mit lehet ilyenkor tenni? Hova lehet panasszal fordulni? Ki fog ebben segíteni?
Mielőtt kifejteném részletesebben az ezzel kapcsolatos szabályokat, szeretném elmondani, hogy az írásom nem jelenti az annak alapjául szolgáló rezsihelyzettel való egyetértésemet, nem része a rezsiharcnak, politikának, hangulatkeltésnek. Hangsúlyosan a megértést kívánja segíteni, nem az elfogadást. A véleményét majd az országgyűlési választásokon tudja mindenki kifejezni, ezzel én nem szeretnék foglalkozni.
Jogi háttér I.
Az egyes egyetemes szolgáltatási árszabások meghatározásáról szóló 259/2022. (VII. 21.) Korm. rendelet 5. § (1) bekezdése alapján 2022. augusztus 1-jétől a lakossági fogyasztó az egyetemes szolgáltatótól – a 2021. január 1. és 2022. június 30. közötti időszak éves elszámolásai során alkalmazott legmagasabb éves átlagfűtőérték-adatok alapján valamennyi lakossági fogyasztó számára a legalább 1729 gáztechnikai normál m3/év/mérési pont (felhasználási hely) mérték biztosítása érdekében – 63 645 MJ/év/mérési pont (felhasználási hely) mértékig
a) a földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról szóló miniszteri rendelet szerinti árkategóriában a „<20 m3/h gázmérővel rendelkező lakossági felhasználók, kivéve fogyasztói közösségek” vásárlói körre meghatározott áron jogosult földgázt vételezni.
Ugyanezen rendelet 5. § (2) bekezdése kimondja, hogy az (1) bekezdésben megjelölt fogyasztási mérték felett a lakossági fogyasztó a versenypiaci költségeket tükröző áron jogosult földgázt vételezni.
Ez a kissé kacifántos megfogalmazás magyarra fordítva azt jelenti, hogy minden magyar háztartás felhasználási helyenként az átlagfogyasztás mértékéig (63.645 MJ/év, illetve legalább 1729 m3/év) rezsicsökkentett áron kapja az gázt:
63.645 MJ/év, illetve legalább 1729 m3/év = piaci ár, I. árkategória.
63.645 MJ/év, illetve legalább 1729 m3/év felett = versenypiaci ár, II. árkategória.
Ez a mennyiség 2022. óta mindig augusztus 1. és a következő év július 31. közötti időszakra érvényes, akkor is, ha a leolvasási idő nem erre az időszakra esik.
Jogi háttér II.
A földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 19/2009. (I. 30.) Korm. rendelet alapján fogyasztási jelleggörbe a rendeletben vagy a földgázkereskedő üzletszabályzatában közzétett, az éves gázfogyasztás naptári hónapokra vagy ennél kisebb időegységre eső részének százalékos arányát tartalmazó adatsor.
Az adott év adott hónapjára vonatkozó jelleggörbét az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. üzletszabályzatában közzéteszi, így ezt a számítási módot veszi alapul a számla kibocsátásakor.
Jogi háttér III.
A földgázpiaci egyetemes szolgáltatáshoz kapcsolódó értékesítési árak megállapításáról és alkalmazásáról szóló 69/2016. (XII. 29.) NFM rendelet 11. § (1) bekezdése szerint az egyetemes szolgáltató – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – a fogyasztási jelleggörbe alkalmazásával érvényesíti az I., illetve a II. árkategória szerinti díjszabásokat.
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. három típusú fogyasztási jelleggörbét (gázfelhasználási jelleget = súlyozási kulcsot) különböztet meg, ezek:
- a lineáris (amikor fűtésre nem, csak főzéshez használja a fogyasztó a gázt),
- a vegyes (amikor fűtésre, főzésre és vízmelegítésre is használják a gázt) vagy
- a fűtési fogyasztási (amikor csak fűtéshez használják a gázt) jelleggörbe.
A kedvezmény megosztása a számlázási módnak megfelelően történik – egyenletesen vagy a fűtés többletigényének figyelembevételével. A kedvezmény megosztása 2024. augusztus 1- jétől azonos mértékű a diktálós és havi részszámlások havi számláiban, továbbá minden elszámolószámlában, ha a gázzal fűtenek.
Erre azért kell figyelni, mert ha valakinek nem megfelelő fogyasztási jelleggörbe (súlyozási kulcs) van a szerződése szerint beállítva, akkor ahhoz képest fogja a szolgáltató a fogyasztást figyelembe venni és ekkor jönnek a meglepetések.
Például:
- lineáris jelleggörbe esetén fűtünk is a gázzal: ha a főzéshez a szolgáltató 20 m3 fogyasztást rendelt, de mi fűtöttünk is a gázzal és a havi fogyasztás 220 m3, akkor ebből 20 m3 lakossági áron a fennmaradó 200 m3 versenypiaci áron lesz kiszámlázva, ami nagyon magas számlát fog eredményezni. Az éves elszámoláskor majd lehet visszakapjuk, de addig sem nálunk van a pénzünk.
A saját a saját súlyozási kulcsot mindenki az elosztó társasággal megkötött szerződésében találja meg.
Diktálás, vagy átalánydíjas elszámolás?
Ha valaki a havonkénti elszámolást választja és az elfogyasztott mennyiséget diktálja, a jogszabályi rendelkezések alapján a szolgáltató jogosult az I. árkategória szerinti díjszabásokat a fogyasztási jelleggörbe (súlyozási kulcs) alkalmazásával érvényesíteni. Tehát ő mondja meg, hogy a havi diktált mennyiségből az általa közzétett jelleggörbe alapján mennyi tartozik a lakossági, mennyi a versenypiaci árkategóriába.
Ebben az esetben a rezsicsökkentett áron számlázandó mennyiség meghatározása idő- és fogyasztásarányosan történik. A szolgáltató nem havonta egyenletesen osztja el a kedvezményes, egy évre járó mennyiséget, hanem alkalmazkodik gázzal fűtőknél a felhasználás tipikus megoszlásához, ami nyáron alacsonyabb, télen magasabb gázfelhasználást jelent. Ez az elszámolási mód tehát a nyári hónapokra alacsonyabb, a téli hónapokra magasabb kedvezményes mennyiséget biztosít.
Az adott számlában elszámolt időszakon belül meg kell nézni, hogy melyik hónapból hány nap szerepel az elszámolásban, így lehet megállapítani a napi kedvezmények összegét.
Nagyon fontos, hogy az éves kedvezménykeretből semmi nem veszhet el, mert a július 31-ét magában foglaló elszámolószámlában az összes adható kedvezményt elszámolják. Ez független attól, hogy az év során készült számlákban csak rezsicsökkentett ár szerepelt, vagy volt magasabb is.
Július végén akkor is jelentsük be a szolgáltatónak az óraállást, ha havonta diktálunk, vagy átalánydíjasok vagyunk, vagy már év elején leolvasták!
Ha nem egyezik a számla a tavalyi számla összegével és a fogyasztás nagyjából azonos, annak oka lehet az is, hogy az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. 2024. augusztus 1-jétől automatikusan módosítja és minden napra rögzíti a rezsicsökkentett árú kedvezményes földgáz mennyiségét a diktáláson alapuló és hőmérsékletfüggő havi számlázás, illetve az éves leolvasást követő elszámolások esetében.
Az átalánydíjas fizetési módnál a havi számlák egyenlően oszlanak el, így a havonta fizetendő összeg is azonos. Ebben az esetben az éves elszámolószámlában kerül sor a különbözet elszámolására. Ha egyenlően osztjuk el az éves kvótát a hónapok között, akkor a havi 144 m3 mennyiségre kb. 15-16 ezer forintot kell havonta fizetni.
Konklúzió
- Utána kell nézni, hogy a szerződés alapján melyik súlyozási kulcs szerinti fogyasztási jelleggörbét alkalmazza a szolgáltató. Ezen lehet utólagosan is változtatni.
- Ha nem a súlyozási kulcs a magas számla oka, akkor fel kell mérni a saját fogyasztási szokásunkat. Sajnos előfordulhat, hogy „gázzabáló” kazánunk van és egyszerűen az adott hőfok biztosítása mellett a készülék egyszerűen nem tud kevesebbet fogyasztani. Érdemes lecserélni modernebb változatra (kondenzációs kazán), még akkor is, ha egy összegben jelentős kiadással jár. Mert később meg fog térülni.
- Át lehet térni az éves elszámolásra, az átalánydíjas fizetésre. Ebben az esetben az éves 1729 m3 eloszlik havi 144 m3 mennyiségre, ezt kell havonta megfizetni. De az éves elszámoláskor elképzelhető, hogy egy összegben kapunk horror számlát, ha az éves fogyasztásunk ezt túllépte.
- Alternatív fűtés: ha a körülmények adottak, akkor az éves kvóta közelítésekor érdemes elkezdeni másfajta fűtési megoldást is bevetni. Erre jó lehet a hősugárzó, hűtő-fűtő klíma, elektromos radiátor.
- Folyamatos figyelem: igen, nézegetni kell a gázórát (én is ezt teszem). Hetente, vagy havonta érdemes megnézni, lefényképezni és számolni. Kiderül, hogy van-e tartalék, vagy vészesen fogyóban van. Ehhez pedig lehet igazodni az alternatív fűtéssel. A villanyszámla nem lesz olyan magas, mint amilyen magas a gázszámla tud lenni.
Panasz, eljárás, per
Ha a sérelmünk alaptalan, mert a fentiek függvényében a szolgáltató jogszerűen járt el, csak mi érezzük sérelmesnek a helyzetet, soknak a számlát, akkor nem érdemes jogorvoslati eszközhöz folyamodni, mert nincs olyan jogi helyzet, amit orvosolni kell. A „nem tetszik” nem azonos azzal, hogy jogsérelem történt.
Ha a sérelmünk alapos, mert a számla, a mérőóra, a diktálás, egyebek alapján nem volt fogyasztás, vagy nem annyi, amennyit elszámoltak, akkor érdemes lehet először a szolgáltatót felkeresni, majd sikertelenség esetén kiállni az igazunkért.