Elérhető a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 2021. évi beszámolója

Elérhető a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság 2021. évi beszámolója.

A 2021. december 31-i állapot szerint 108 fővel működő országos határkörű Hatóságnál az alábbi főbb események történtek:

– A Hatóság számlájára befolyt bírság összege 74.364.000.- Ft volt, mely az előző évek átlagának megfelelően alakult (a központi költségvetés bevétele).

– 2021-ben Dr. Báldy Péter az Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Továbbképző Intézetének igazgatóhelyettese kapta a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Emlékérmet.

– A Hatóság elektronikus iratkezelő rendszerében a 2021. évben 8271 új ügy iktatása, és 7440 ügy előszignálása történt meg. A korábbi évekről áthúzódó ügyekkel (1591) együtt, az idei évben a hatóság előtt 9872 ügy volt folyamatban.

– Hivatkozott eljárásaiban a Hatóság 92 ügydöntő határozatot hozott. 36 esetben szabott ki, összesen 68.100.000 forint összegű adatvédelmi, és 27 ügyben 4.490.000 forint összegű eljárási bírságot.

– A Hatóság rendkívüli jogorvoslatként 4 ügyben kérelmezte a Kúria felülvizsgálati eljárását, egy alkalommal kezdeményezett a Kúria ítéletével szemben jogegységi panaszeljárást, és egy esetben fordult alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz.

– A Hatóság ügyfélszolgálatára 2021-ben 5704 hívás érkezett, amely – az elmúlt évihez viszonyítva – nagyon jelentős, több mint 90 (!) százalékos emelkedést mutat.

– A Hatóság által nyilvántartott adatvédelmi tisztviselők száma csökkenést mutat.

– GIGABÍRSÁG: egy bank az ügyfélszolgálati hívások rögzített hanganyagát automatikusan elemzi. A bank az elemzés eredményét felhasználva állapítja meg, hogy melyik elégedetlen ügyfelet szükséges visszahívni, ezzel kapcsolatban többek között elemzi a beszélő érzelmi állapotát, és egyéb jellemzőket, továbbá felhasználja az ügyfélszolgálati munkatársai munkájának minősítésére is. A mesterséges intelligencián alapuló beszédjel-feldolgozás segítségével automatikusan elemzésre kerülnek a megadott lista szerinti kulcsszavak, valamint a beszélő érzelmi/hangulati állapota. A bank nyilatkozatai is megerősítik, hogy tudatában van annak, hogy a vizsgált hangelemzéssel kapcsolatos adatkezeléssel összefüggésben évek óta nem biztosította a megfelelő tájékoztatást, valamint a tiltakozási jogot, mivel úgy döntött, hogy azok biztosítása nem megoldható számára. A Hatóság a pénzintézetet 250 millió forintra bírságolta.

A beszámoló itt érhető el: beszámoló